Helyszín:
Bakáts Bunker Underground Kulturális Tér
1092 Budapest, Bakáts tér 1.
A Paikka művészeti kollektíva kiállítása
A PAIKKA egy különböző területekről érkező alkotókból álló kollektíva, melynek tagjai a művészet, technológia és tudomány metszetében közösen kutatnak és kísérleteznek. A 92529 projekt egy közel másfél éves folyamat, amely során a társadalom munkához való viszonyát, valamint saját élményeinket vizsgáljuk. A Bakáts Bunkerben ennek a projektnek két produktumát mutatjuk be egy interaktív installáció és egy bejárható kiállítás formájában: a kapitalizmus gyóntatófülkéjét, illetve a projektmunka során szerzett élményeink tárházát.
A 92529 kiállítás egy kutatási projektünk eredménye, amelyben 12-en vettünk részt. Projektünk célja az volt, hogy megfogalmazzuk, milyennek látjuk a munka jövőjét ebben a bizonytalan világban. A kiállítás során egy időutazásra hívunk titeket, 10 évet előre utazva, egy földalatti, elhagyatott irodaépületbe. Az épület maradványaiból alig pár dolog maradt: néhány irodai eszköz, valamint egy fülke. Egy fülke, amely első ránézésre úgy tűnik, hogy valamiféle menedéket, búvóhelyet, csendes teret biztosíthatott a zajos, nyitott irodában. Belépéskor viszont a fülke mivolta nyilvánvalóvá válik: ez egy gyóntatószék, csak éppen a pap hiányzik belőle. Kinek is gyónsz akkor, és miről?
A kiállítás koncepciója
Kiállításunk egy olyan jövőt mutat be, ahol a munkának már csak a maradványait találjuk, ez pedig egy elhagyatott irodaépületben testesül meg. Ennek az elhagyatott épületnek középpontjában egy újragondolt gyóntatószék áll, ahol a papot egy mobilalkalmazás helyettesíti, és a korábban bizalmasan kezelt bűnök látványosságokká válnak, ezzel szimbolizálva a személyes bűntudat árucikké tételét és a magánélet digitális korban történő erózióját. David Graeber „Bullshit munkák” koncepciója és Max Weber „A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme” című művéből inspirálódva az installáció elmossa a határokat az értelmes és értelmetlen munka között, megkérdőjelezve az egyéni felelősség átláthatóságát, mind személyes, mind társadalmi szinten. Személyes szinten szembesíti a gyónót az etikai dilemmáival. Társadalmi szinten szélesebb kérdéseket vet fel a technológia kollektív értékeinkre gyakorolt hatásáról, arra ösztönözve bennünket, hogy gondoljuk újra a magánélet, az emberi kapcsolat és a munka szerepét egy technológia által vezérelt társadalomban. A gyónás hideg, digitális folyamattá redukálódik, mely Mark Fisher „Kapitalista realizmus” koncepcióját testesíti meg: az emberi létet újraértelmezi a technológia előrelátható fejlődése, a kapitalizmus pedig önszabályozásra kényszerít minket, mely végül saját magunkkal ápolt kapcsolatunk teljes elvesztéséhez vezet.
A kiállítás nem csak a munka általános mivoltán keresztül reflektál a fenti témákra, hanem a kiállításhoz vezető munka folyamatát is bemutatja.
A kiállítás november 21-től 26-ig látogatható, mindennap 15:00 és 20:00 óra között, valamint extra programokkal is készülünk:
November 21. 18:00 órától: Megnyitó
November 24. 18:00 órától: Bűntárskereső workshop
November 26. 19:00 órától: Közösségi beszélgetés
A programokról bővebb információt, a kiállítás közeledtével ebben az eseményben találtok majd, de aki biztosra akar menni az iratkozzon fel a hírlevelünkre: https://bit.ly/3AHOXTK.
Helyszín:
Bakáts Bunker Underground Kulturális Tér
1092 Budapest, Bakáts tér 1.
Haborúellenes művészeti kiállítás görög és balkáni művészek részvételével.
Szervezők:
Fire Art
„Syllogos” Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata
Ferencvárosi Görög Nemzetiségi Önkormányzat
Helyszín:
Bakáts Bunker Underground Kulturális Tér
1092 Budapest, Bakáts tér 1.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) 2024 áprilisában egy nagylétszámú művésztelepet valósított meg festőművész képzésben résztvevő egyetemi hallgatók számára. A művésztelepen részt vettek a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) festő hallgatói és tanárai.
A Balaton és környékének festése a XIX. század elején kezdődött, gyökerei a holland topografikus leíró tájképben és az elbeszélő itáliai tájképfestészetben nyugszanak. Célunk volt ezeknek a festészeti alapoknak a vizsgálata, megkérdőjelezése és újraértelmezése kortárs attitűddel. A tájképfestészeti hagyományba integráltuk a jelen táj és természetfelfogásait.
A kiállítást megnyitja Horváth Olivér.
A kiállítás 2024. november 8-ig látogatható, nyitvatartási időben.
A TEST, A SZELLEM ÉS A POSZTMODERN RÓZSÁI
PÓDIUMBESZÉLGETÉS | NEM ROZÉ FRÖCCS FINISSAGE
2024. OKTÓBER 12., SZOMBAT 18.00
Helyszín:
Bakáts Bunker Underground Kulturális Tér
1092 Budapest, Bakáts tér 1.
A rózsa újbóli (feminista) feltalálásáról, felforgató vizualitásról, technológiai és szellemi átalakulások metszéspontjairól Vaskó Péter középkorász-irodalmár és Jablonczay Tímea kultúrakutató beszélget Hollai Krisztinával.
Hogyan veszi vissza és transzformálja a nő a férfibeavatások és titkos társaságok női szimbólumát? A sub rosa szubverzióiról való gondolatcserét a rózsaregények, alkimista tanítások és feminista testelméletek inspirálják.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A kiállítás 2024. október 12-ig megtekinthető a nyitvatartási időben, a Bakáts Bunkerben.
Borító: Bak Vivien Réka
TÁRLATVEZETÉS
HOLLAI KRISZTINA KIÁLLÍTÁSÁN
2024. OKTÓBER 3., CSÜTÖRTÖK 19.00
Helyszín:
Bakáts Bunker Underground Kulturális Tér
1092 Budapest, Bakáts tér 1.
Szimbólumvadászat Vadász Istvánnal, a Gogol9 Galéria vezetőjével
Egy szellemi kalandra hívunk titeket Vadász Istvánnal, aki hosszú évek óta nemcsak kíséri Hollai művészi tevékenységét, hanem mélyen érti és érzi azt. Nem először szervez kiállítást vagy vezet tárlatot a munkáiról, hiszen kevesen látnak olyan tisztán a kulisszák mögé, mint ő.
Ezúttal a „Nem rozé fröccs” kiállítás szimbólumai kerülnek fókuszba, ahol Vadász vezetésével közösen fejtjük meg az alkotások rejtett jelentéseit. A kiállítótér egy estére szellemi vadászmezővé alakul, ahol együtt követjük a jeleket, és “becserkésszük" a felfedezett szimbólumokat. Bár Vadász jól ismeri Hollai régóta visszatérő motívumait – mint a képeslap, a bagoly vagy a szódásüveg –, ezúttal új jelképek is felbukkannak: az alkímia titokzatos világa, Vénusz női narratívái és a rózsa misztikája. Vajon sikerül az összeset csapdába ejtenünk?
De az igazi zsákmány valójában a szimbólumok megfejtésének kollektív élménye lesz. Csatlakozzatok hozzánk ezen a művészi vadászaton, ahol minden egyes alkotás újabb titkokat tartogat a szemnek és az elmének!
Borító: Bak Vivien Réka
NEM ROZÉ FRÖCCS
HOLLAI KRISZTINA KIÁLLÍTÁSA
MEGNYITÓ: 2024. SZEPTEMBER 19., CSÜTÖRTÖK 19.00
Helyszín:
Bakáts Bunker Underground Kulturális Tér
1092 Budapest, Bakáts tér 1.
„A sárospataki vár sub rosa termében állva azon gondolkoztam, milyen rétegzett jelentéseket hordoz a rózsa és hogyan alakultak ezek az idők folyamán. E szimbólum teljes felfejtése szinte lehetetlen, hiszen folyamatosan változott és idomult az egyes korok kulturális és társadalmi kontextusaihoz. Ahogyan Umberto Eco fogalmazott: „... a rózsának, mint szimbolikus képnek annyi a jelentése, hogy már-már semmit sem jelent.” Művészként különösen női minőségének mitikus dimenziója érdekelt. Számomra a rózsa nem csupán archetipikus szépség, szerelem, hanem a modern nő új identitásának kifejezési eszköze, amelyet már nem férfiak definiálnak számára. Ősi jelentései még a női princípiumhoz, a nővé váláshoz és a termékenységhez kötődtek, míg később, az ókori mediterrán társadalmakban a férfiasság, a katonai erény jelképévé vált. A hős harcos hagyomány tovább élt a felvilágosodás korának forradalmaiban és szabadságharcaiban is, ahol a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” eszméinek megtestesítőjévé vált, hiszen a kokárda is rózsa. A vérvörös rózsa színe ugyanakkor a napkelte fényét is idézi, az új élet és a megújulás jelképe, szoros kapcsolatban a fényszimbolikával. Ennek következtében a középkorban a rózsa kozmológiai jelentést is kapott. A sub rosa fogalom titkok és intim szituációk jelképe, ezért titkos társaságok, mint a szabadkőművesség, a rózsakeresztes mozgalom, valamint az alkímia is integrálták. A rózsamisztika másik, képzőművészetileg is izgalmas aspektusa a memento mori, amely az élet mulandóságára emlékeztet. A virág szépsége rövid,hamar elhervad, mégsem a halál gondolatával zárom a rezumét, hiszen a rózsa egyben az újjászületés optimista jelképe is. Bízom benne, hogy a kiállítás alkalmat kínál a rózsaszimbolika mélyebb rétegeiben való elmélyülésre és tovább gondolására egy szeptember esti diskurzus során, relevánsan rozé fröccs mellett, itt a Bakáts téren.” Hollai Krisztina
MEGHOSSZABBÍTVA:
2024. szeptember 13-ig látogatható Zeus Salas Előttem a holnap című tárlata a Bakáts Bunkerben, 13.00 és 20.00 óra között, bővített nyitvatartási időben.
Találkozzunk az ELŐTTEM A HOLNAP utolsó napján, és engedjük el közösen az egónkat.
Az augusztus 7-től látogatható tárlat többszáz látogatót vonzott, számos program és még egy ördögi nyereménysorsolás is kísérte. A kiállítás zárónapján, szeptember 13-án pénteken 18 órától egy közös záróünnepre hívjuk az érdelődőket: az alkotó további történeteket oszt meg munkásságáról, a zenét pedig venezuelai barátja és a Studio22 művészeti stúdió alapítótársa, gucci_fiorucci (Rafael Esquivel) szolgáltatja. A caracas-i underground jeles képviselőjeként időtálló zenei világot képvisel. A műfajok: Disco Not Disco - Disco Punk - Vintage Disco - New Wave - French House – Rarities.
„Zeus Salas ELŐTTEM A HOLNAP c. kiállítása (a)a Buenos Aires-i kezdetektől a budapesti alkotóévek során megszülető művekből építkezve, a kiállításon festmények, illusztrációk, szobrok, és Salas performansz-művészetének lenyomatai láthatóak. Az egyén útkeresés mozzanatain át a bennünk rejlő és az általunk teremtett fenevadak és démonok témáit körül.” Estefanía Krauss, kurátor
A kiállítás megtekintését 18 éven felülieknek ajánljuk.
Versműhely és kreatív írás, nem csak középiskolásoknak Simon Mártonnal.
Ha szereted a verseket, és nem csak olvasol, de írsz is, ha szívesen beszélgetnél a költészetről, ha érdekel, hogyan fejlődhetnél - itt a helyed.
A szeptemberi alkalmon a hozott versek mellett Zeus Salas kiállításával is dolgozunk. A képek és műalkotások inspirációként szolgálnak majd új szövegek megalkotásához.
Zeus 666 című élőfestészeti performanszának számozott ördögei egy isteni nyereményekkel járó szerencsejáték sorsjegyeivé válnak az Előttem a holnap című kiállítás kísérőprogramjában a Bunkerben.
Augusztus 26. és szeptember 7. napjai között 1000 Ft-os egységáron válthatsz sorsjegye(ke)t az „ördögi fogadásra”, hogy tiéd legyen az alábbi műtárgyak egyike:
1.díj: 1x1 m megbízás-alapú festmény
2.díj: bőrfotel intervenció, egyedi festésű bútordarab
3.díj: bőrdzseki intervenció, egyedi festésű ruhadarab
Mintegy 500 sorsjegy érhető el - minél többet beszerzel, annál nagyobb eséllyel lehet a tiéd a nem mindennapi műtárgyak egyike. Ezt a szerencsejátékot ne hagyd ki!
A szeptember 7-i esemény programja:
17 óra: az alkotó tárlatvezetése a kiállításban
18 óra: Arepas Dinner #Bunker 2 – analóg (bakelitlemez) pörgés Zeusszal
19.30 óra: dj bodoo lép elő zenei házigazdaként
22.00 óra: nyereménysorsolás
!!! Fontos: a sorsolást élőben közvetítjük a STUDIO22 instagram oldalán (@studio.two.two), ami aztán majd publikusan is elérhető lesz. Amennyiben a nyertes szelvények tulajdonosai nem lesznek jelen a szeptember 7-i rendezvényen és a sorsolást követően sem jelentkeznek az azt követő 72 órán belül (szept. 10. 22 óráig), úgy az adott nyereménytárgyhoz új számot húzunk.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a kiállítást 2024. SZEPTEMBER 13-IG MEGHOSSZABBÍTOTTUK!
ELŐTTEM A HOLNAP / BEFORE ME TOMORROW
ZEUS SALAS FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA
A mindenütt jelenvalóság világába vezet minket Zeus Salas festőművész a Bakáts Bunker Underground Kulturális Térben 2024. augusztus 7-én nyíló önálló kiállításán. Az egy hónapig látogatható tárlatot számos program kíséri: nyitvatartási időben több alkalommal lehetőség nyílik találkozni az alkotóval; a Bakáts Feszt idején tárlatvezetések és művészeti workshopok során ismerhető meg művészeti gyakorlata; a megnyitó és a finisszázs keretében pedig a Salas munkásságában kiemelt szerepet betöltő zene kerül a fókuszba.
„Zeus Salas Előttem a holnap című kiállítása a venezuelai festőművész munkásságának hét évéből válogat. Az átfogó tárlat az alkotó pályafutásának egy fontos állomása: bemutatja és egyben összegzi eddigi művészeti tevékenységét, s mérföldköve továbbhaladásának.
A Buenos Aires-i kezdetektől a budapesti alkotóévek során megszülető művekből építkezve, a kiállításon festmények, illusztrációk, szobrok, és Salas performansz-művészetének lenyomatai láthatóak. A személyes érintettségből táplálkozó művek az egyéni útkeresés mozzanatain át a bennünk rejlő és az általunk teremtett démonok témáit járják körül.
Salas művészeti vizsgálódásának tárgya önmaga. Saját ikonográfiát teremtve, egyedülálló módon ötvözi a klasszikus és a mitológiai szimbolikus ábrázolásokat latin-amerikai gyökereinek kultúrájával. Szülőhazájától távol, külföldiként alkot és kínál sajátos nézőpontot a befogadók számára.
A Bakáts Bunkerben megrendezett kiállításán Salas a házigazda szerepét ölti magára: showmanként lép fel, de mégsem ő van a középpontban, a tárlat valójában egy felhívás. A művész arra invitálja a látogatókat, hogy a kiállítótérbe lépve hagyják maguk mögött múltjuk terheit és a kiállított művekre mintegy belső tükörként tekintsenek. Az Előttem a holnap válogatása új igazodási pontok felfedezését kívánja ösztönözi a lelkünkben és az elménkben való eligazodáshoz, valamint rámutat arra, hogy a gyógyulás nem külső változások következménye, annak ereje bennünk rejlik.” Estefania Krauss, kurátor
A KIÁLLÍTÁS 2024. SZEPTEMBER 13-IG LÁTOGATHATÓ, NYITVATARTÁSI IDŐBEN.
Együttműködő partnerek:
Leila's Authentic Lebanese Cuisine; Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ; BadlaBudapest; Kalóz Records
Zeus Milenko Steven Salas Venezuelában született. Érzelemgazdag festői világát erős szimbólumok, mitikus karakterek népesítik be. Állított ki Párizsban, Buenos Airesben és Budapesten, számos műve magángyűjteményekben található, Costa Ricától Hongkongig. Performanszművészként is aktív, gyakori partnere különböző márkáknak, magazinoknak és művészeti eseményeknek.
Instagram: https://www.instagram.com/zetazeus/
A kiállítás záróeseményén intermédia hallgatók zenei összeállításaival várjuk a látogatókat.
A tárlat alapja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszék hallgatóinak diploma kiállítása. A 2024-ben diplomázó hallgatók kiállítása egyfajta kiterjesztett diplomakiállítás, ugyanis a diplomaművekre a tanszék továbbra is aktív hallgatói saját műveikkel reflektálnak. Úgy is fogalmazhatunk, párbeszéd elindításáról és hangsúlyozásáról van szó. A reflektálás egyfajta közösségi kapcsolódást emel a térbe, bemutatva hasonlóságaink és különbözőségeink.
19.00 Sugár János megnyitó beszéde
20.30 SAWA performansz
A tárlat alapja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszék hallgatóinak diploma kiállítása. A 2024-ben diplomázó hallgatók kiállítása egyfajta kiterjesztett diplomakiállítás, ugyanis a diplomaművekre a tanszék továbbra is aktív hallgatói saját műveikkel reflektálnak. Úgy is fogalmazhatunk, párbeszéd elindításáról és hangsúlyozásáról van szó. A reflektálás egyfajta közösségi kapcsolódást emel a térbe, bemutatva hasonlóságaink és különbözőségeink. A kiállítás ideje alatt tárlatvezetésekkel, közösségi programokkal, eseményekkel várjuk a látogatókat, melyről részletes tájékoztató később érkezik.
Kiállító művészek (diplomázók):
Bajkán Boglárka
Csököly Adél
Horváth Álmos
Mozsolits Málna
Németh Noémi
Pátkai Rozina
Prutkay Lea Diána
Sárvári Regina
Szigeti Anett Zsófia
és további Intermédiás hallgatók
A kiállítás 2024. július 27-ig látogatható nyitvatartási időben.
VÁROS ÉS KUTYA – FINISSZÁZS
A MÚOSZ KARIKATURISTA SZAKOSZTÁLYÁNAK KIÁLLÍTÁSA
FINISSZÁZS: 2024. JÚNIUS 22., SZOMBAT 17.00
Helyszín:
Bakáts Bunker Underground Kulturális Tér
1092 Budapest, Bakáts tér 1.
A kutyafáját! Hogy ez hogy nem jutott másnak az eszébe?
A "város és kutya" tematika valahogy elkerülte a többi művészeti ág figyelmét. A hűséges barát kivàló könyvekben, festményeken, zenében szerepelt már, de karikatúrákon, csokorba szedve biztos, hogy még nem. A Bunkerben bemutatásra kerülő 60 alkotás a MÚOSZ karikaturista szakosztályának válogatása. Hogy miért pont Ferencvárosban? Ez szerintünk természetes. Már a felújítás előtti Bunkerben is állítottunk ki és volt kiállításunk tavaly a Ráday u. 40. szám alatt is. Szeretjük Ferencvárost. Befogadó, a jó humorra fogékony közeg, ahol jól megértjük egymást, mi alkotók és a nézők.
A karikatúra műfaj ráadásul nincs korhoz kötve, megérti ifjú és idősebb, természetes kapcsot képez a korosztályok között. A város és kutya téma pedig senkit sem hagy közömbösen. Kit azért, mert tart kutyát, kit azért mert még nem. Mert a kutyához fogható feltételmentes szeretetet màs állat nem képes nyújtani. Hangyászsün vagy boa lehet szép, de olyan társ mint egy kutya sohasem lesz.
A kutya pedig úgy viszonyul a városhoz mint társa az ember, szereti, de fenntertásokkal.
Erről szól a "város és kutya" kiállítás. Érdemes megnézni!
A kiállítás megtekinthető 2024. június 22-ig.
A BORZALMAS TEST
FILMVETÍTÉS ÉS BESZÉLGETÉS A LÉGY CÍMŰ FILMRŐL
David Cronenberg filmjei a test horrorisztikus deformációit technológiai elváltozásokkal magyarázzák, a múlt század második felében megjelenő tömegmédia és -kommunikációs eszközök, a plasztikai sebészet vagy a virtuális valóság technológiai vívmányainak potenciális veszélyeire irányítva a figyelmet. Éppen ezért a test elváltozásainak horrora a sci-fi műfaj tudományos spekulációival keveredik. A rendező egyik legismertebb alkotása, az 1986-ban készült A légy című film – George Langelaan novellájának adaptációja – egy Frankenstein-típusú tudós átalakulását követi, aki a test radikális határait a teleportálás feltalálásával írja újra.
A TEK és a Bakáts Bunker eseménysorozatának következő alkalmán Cronenberg kultikus filmjét vetítjük, amit a szakkollégium tagjai által vezetett beszélgetés követ.
Az eseményen való részvétel ingyenes.
Filmadatok:
Cím: A légy
Rendező: David Cronenberg
Filmhossz: 96’
Nyelv: angol
Felirat: magyar
Helyszín:
Bakáts Bunker Underground Kulturális Tér
1092 Budapest, Bakáts tér 1.
HOZD EL A VERSED!
KREATÍV ÍRÁS SIMON MÁRTONNAL
2024. MÁJUS 14., KEDD 16.00
Helyszín:
Bakáts Bunker Underground Kulturális Tér
1092 Budapest, Bakáts tér 1.
A Nyomik című film, 4 fogyatékossággal élő fiatalról szól, akik nyaralni indulnak a Balatonra.
A 45 perces "doku road movie" szembesít minket az elfogadás fontosságával. Tabuk nélkül, őszintén, de sok humorral beszél azokról, akiknek az életét nem ismerjük és talán nem is merjük megismerni. Inspirál és motivál, több mint egy pozitív filmélmény.
Surányi Judit, rendező, szociológusként és kulturális antropológusként végzett Amsterdamban az UvA-n és Budapesten az ELTE-n. A Tiszta Románc című dokumentumfilmje a 34. Magyar Filmszemle dokumentumfilm rendezői fődíjat, a Diákzsűri oklevelét és Mediawave Nemzetközi Filmfesztivál rendezői díját nyerte 2003-ban.
A délutáni vetítés után 15 órától egy kötetlen beszélgetésen minden kérdésre szívesen válaszolnak az alkotók.
KEZEDBEN A JÖVŐ – INTERAKTÍV KIÁLLÍTÁS
A KÖRNYEZETVÉDELEMRŐL ÉS A FENNTARTHATÓSÁGRÓL
EU20 PADFEST KERETÉBEN
2024. MÁJUS 1., SZERDA 10.00
Helyszín:
Bakáts Bunker Underground Kulturális Tér
1092 Budapest, Bakáts tér 1.
Földünk négy nagy természeti erőforrásának megóvásához kapcsolódó környezettudatos gondolkodást szeretnénk kialakítani.
A fenntarthatósághoz vezető viselkedés mintákat mutatjuk be, és ezeket erősítjük meg. Nagyméretű paravánokon megjelenő érdekes, színes információs képes anyag vezeti végig a látogatót a különböző témákon és az előttük elhelyezett interaktív játékokkal tesszük érdekessé a megszerzett információkat.
A kiállításon helyet kap még egy külön óvodás, és kisiskolás korúaknak szóló interaktív játék részleg.
Téged is vár a Társadalomelméleti Kollégium Demokratikus Társas Estje a Bunkerben! Ülj be a haverjaiddal, ismerőseiddel vagy egyedül (bátorítunk egyedül érkezőket is, hiszen be lehet csatlakozni könnyen másokhoz) egy frissítőre és egy körre kritikai pedagógiai és parti játékainkból!
Az est főszereplői:
- Partizán Közgyűlés
- Közélet Iskolája "Szerveződj!" játék
- Democracy 4 demokrácia szimulátor
- És Ti, a demokrácia bajnokai!
Az eseményre saját társast is lehet hozni!
TÁRSADALMI ELMÉLETEK:
A TÁRSADALOMELMÉLETI KOLLÉGIUM(TEK) TAVASZI KONFERENCIÁJÁNAK
SZAKMAI ELŐADÁSAI
2024. ÁPRILIS 13., SZOMBAT 10.00
Helyszín:
Bakáts Bunker Underground Kulturális Tér
1092 Budapest, Bakáts tér 1.
Idén először rendezi meg nyíltan a minden szemeszterben megtartott szakmai konferenciáját a Társadalomelméleti Kollégium (TEK) a Bakáts Bunkerrel együttműködésben. A tudományos konferenciák mintájára a kollégium tagjai számos kutatási területet és tudományos diszciplínát lefedve adnak elő olyan témákban, amelyek éppen foglalkoztatják őket. Többek között olyan releváns kérdésekről hallhattok előadásokat, mint a digitális kapitalizmus következményei, az anarchista pedagógia módszerei vagy a rapzene kultúrára gyakorolt hatása Magyarországon.
Program:
10:00–10:15 Solymosi Máté: Az állam születésének problémája
10:15–10:45 Szerető Benedek: A kísérteties tükör – A tükrök szerepe a nyugat-európai személyiségkoncepció kialakulásában
10:45–11:30 Kertész Máté: Kivonulok. Jöttök velem? Exodusom tervei
11:40–12:25 Hegedűs András: Digitális Állampolgárság Árnyoldalai
13:30–14:15 Lambing Ármin: Az anti-korrupciós ipar és hatása Romániában
14:15–14:55 Kis Anikó és Hraskó Anna: Anarchista iskolák
15:05–15:50 Gula Miklós: Polányista kommunizmus - kik azok a kommunisták és mit akarnak?
15:50–16:20 Masznyik Kamilla és Sándor István: Siska Finuccsi és a kultúra
A Társadalomelméleti Kollégium (TEK) egy 1981-ben alapított bázisdemokratikus szakkollégium, a Budapesti Corvinus Egyetem szakkollégiumi hálózatának tagja. A TEK egy önszerveződő szakmai közösség, amely tevékeny részese és alakítója a BCE diákéletének. A kollégium a közösségi programokat és kampányokat folytat a számára fontos ügyekben, illetve rendszeresen tart nyilvános szakmai előadásokat és kurzusokat. A TEK alumni tagjai olyan szervezeteknél dolgoznak, mint az Utcajogász, a Helyzet Műhely, a Kritikai Városkutatás Műhely, a Közélet Iskolája, az Utcáról Lakásba! Egyesület (ULE), a Hallgatói Hálózat, a K-Monitor és a Gólya Szövetkezeti Presszó és Közösségi Ház.
Elkészült a nagy mű! Stark Attila munkája mostantól a Bunker előtérében megcsodálható!
BAKÁTS BUNKER MEGNYITÓ
SIMON MÁRTON FEAT. IAMYANK / STARK ATTILA
2024. MÁRCIUS 14., CSÜTÖRTÖK 17.00
Helyszín:
Bakáts Bunker Underground Kulturális Tér
1092 Budapest, Bakáts tér 1.
A 9. kerület szívében a Bakáts tér sarkán megnyílik a Bakáts Bunker galéria és underground kulturális tér. Kortárs művészeti és szellemi alkotó műhely, ahol kiállításokkal, előadó művészeti alkotásokkal, beszélgetésekkel, workshopokkal, nyitott ajtókkal és nyitott gondolatokkal találkozhatsz.
17.00
BAKÁTS BUNKER UNDERGROUND KULTURÁLIS TÉR MEGNYITÓJA
A Bunkert megnyitja: Döme Zsuzsanna alpolgármester
Stark Attila festőművész performansz, élő festés
17.15.
KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékezete a magyar történelemben című kiállítás, többek között Nagy Piroska, a rendszerváltás fényképésze képeivel
A kiállítást megnyitja: Bárány Balázs történelemtanár, Történelemtanárok Egyesülete
17.45
SIMON MÁRTON ÉS IAMYANK
Elektro-ambient zenés felolvasás és slam poetry
A belépés ingyenes.
Stark Attila freskójának elkészültét 2024. március 19-én és 20-án 15 és 18 óra között nyomon követhetitek élőben a Bunkerben!
Az 1848-as Szabadságharc és Forradalom emlékezete a magyar történelemben című kiállítás pedig 2024. március 19-22-ig, szintén 15 és 18 óra között látogatható.