A Ferencvárosi Művelődési Központ Pincegalériája sok szeretettel meghívja Önt és kedves barátait
a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium „ENYÉSZET” című kiállítására.
Megnyitó: 2017. december 6., szerda 17.00
A kiállítást megnyitja: Sinkó István festőművész
Megtekinthető: 2017. január 17-ig
Helyszín:
Ferencvárosi Pincegaléria
(1095 Budapest, Mester u. 5.)
Enyészet.
Elmúlás, pusztulás - mondja az értelmező Kisszótár az Enyészet szóra. Biológiai értelemben használjuk, mégis több messzebbre mutató a kifejezés. Régebben a november hónapot is a z Enyészet havának nevezték. Tágabb értelemben minden romlandóságában felbukkanó tárgy, eszme elmúlásáról is e szóval beszélünk. Olyan gondolatok is elenyésznek melyek futó élményként, vagy épp súlyos, hosszú fájdalomként voltak jelen életünkben. S az emberi lét elmúlása is az enyészet része. „elhull a virág, eliramlik az élet”- írja Petőfi a Szeptember végén című versében, s a szemünk előtt már meg is jelenik a haldokló természet, a haldokló költő.
Az enyészethez társuló vizuális fogalmak például a kopott, rozsdás felületek, barnásszürke árnyalatok, piszkosfehér színek, repedt, töredezett faktúrák. Mindaz, ami a pusztulást, szétesettséget felidézi, felidézheti. A képzőművészet számos példát nyújt e fogalom megjelenítésére Mednyánszky hóban fekvő első világháborús halottaitól Beuys vagy Serra rozsdás vasaiig, esetleg Kokas Ignác repedezett szürkészöld enyészet-tájaiig. A halál, a romlás, a pusztulás vizuális megjelenítése örök téma, s minél több anyag válik műalkotás formálójává, minél nagyobb a felhasználható készlet annál inkább asszociatívabb a megvalósuló mű. A fotó megjelenésével, a roncsolt fénykép, a túlhívott, alulexponált, vegyszerekkel kezelt kép bemutatásával a fotósok is felsorakoztak a múlandóság ábrázolásához.
A mostani festő-fotószakos tárlat is ennek a gondolatnak, az enyészet ábrázolásának minél szélesebb formában való kiterjesztésére tesz kísérletet. Sokféle anyag, sokféle eljárás és sok érdekes ötlet, eszme, gondolat találkozik a falakon. Mintha Pilinszky János sorai visszhangzottak volna a fiatal alkotókban: „A csönd. A kertek végső mámora. A lombok átszellemült ritkulása. Mozdulatlan ragyogás. Ahogy a szépség átlényegül a pusztulásba.”
