A kiállítást megnyitja Menyhért Júlia kurátor, művészetterapeuta
Zene: UV Project
„A gondviselő félelem” című kiállítás az egyén másokhoz, önmagához és a transzcendenshez fűződő kapcsolódási terheire fókuszál, témája lehetőséget nyújt olyan ellentmondásos kérdésfelvetések körüljárására, mint az ember környezetéhez fűződő változó viszonya, a szubjektum és a közösség kihívásai, vagy az emberi kapcsolódás dimenziói. A kiállítás azon két intervallum közé helyezi magát, melynek egyik végletes emberközpontúsága révén a gondviselést csak a pszichológián belül tudja értelmezni, a másik pedig egy irodalmi, lírai hanghoz illeszkedik, referenciaként az egyik legtöbbet feldolgozott Kányádi versre. A kiállítás címe a magyar költészet egyik ikonikus alkotására utal, Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című művére. A vers és a képek eltávolodnak a tisztán emberközpontú nézőpontból, utalnak saját jogon az egyén szabadságára, vagy annak hiányára és a megtartó emberen túli erőre: a reményre. Míg a nyilvános közbeszédben a félelem főként ideológiai, mitológiai vagy nemzeti szimbólumok, válságok és tragédiák formájában és rétegeiben van jelen, addig ez a kiállítás arra próbál rákérdezni, hogy lehetnek-e más dimenziói a félelemnek akár a személyes kapcsolatainkban vagy hegemonikus viszonyokhoz fűződő képzeteinkben? Szalka Sára Villő festészete egy élénk, mégis mélyen melankolikus világot tár elénk, alkotásai védelmet nyújthatnak a mindennapok aggodalmai elől, azon vándor lelkek számára akik képei közé keveredtél.
A kiállítás megtekinthető: 2024. november 27-ig.
Finisszázs – beszélgetés az alkotóval:
2024. november 27., szerda 17.00
Helyszín:
Mester Galéria és Közösségi Tér
1095 Budapest, Mester utca 5.
Szalka Sára Villő 'A gondviselő félelem' című kiállítása látható novemberben a Mester Galéria falain. Ennek apropóján közösen beszélgetünk emberközpontúságról, szabadságról és annak hiányáról, tartalomról és formáról, alkotásról és befogadásról, inspirációról, élményekről és dilemmákról. Az eseményhez az alkotó is csatlakozik.