GALÉRIA   |   KAPCSOLAT   |   HÍREK   |   HÍRLEVÉL   |   
 
 
 
 
 
 
 
 
     
  FMK - Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Archívum
 
 
 
Ferencvárosi séták
Helytörténeti nap 2017 a IX. kerületben

2017. június 24., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Tisztelt Címzettek!

A Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 2017-ben is meghirdeti a Helytörténeti nap című programját Budapest IX. kerületében a Múzeumok Éjszakája napján, 2017. június 24-én, szombaton.

Helytörténeti nap 2017 keretében,  hagyomány szerint, egy programsorozattal várjuk az érdeklődőket, amelynek ismertetőjét mellékeltük.

Programsorozatunk célja – ráhangolódásként a környező múzeumok esti programjaira – betekinteni Ferencváros rendkívül színes helytörténetébe.

Kérjük, olvassa át a mellékelt programajánlatot,  és „postafordultával”, de legkésőbb június 21-ig (szerda) jelezze a ferencvarosiseta@gmail.com e-mail címen,  melyik helytörténeti sétán (az 1. séta után  vetélkedő is van),  vagy melyik filmvetítésen  kíván részt venni, és hány fővel.

Természetesen minden programunk ingyenes, de a helytörténeti sétákon az idegenvezetés élvezhetőbbé tételéhez lehetőség van fülhallgató igénylésére, ez pedig: 400 Ft/fő/alkalom.
Kérjük, a jelentkezéskor ezt az igényét is jelezze!


További információ: 36 20 913-67-17 ;  36 20 475-70-53.

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület,
Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
 






 
 
„Pesterzsébet bemutatkozik”
A tárlatot megnyitja:
Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere és
dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere


Megnyitó: 2017. május 17. 17.00

Megtekinthető: 2017. június 17-ig
Keddtől-péntekig 10-18 óra között
Szombaton 10-14 óra között
 


 
 
„Múzeumok Majálisa”
A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény külön sátorban várja az érdeklődőket a Nemzeti Múzeum kertjében
(IX. kerület, Múzeum krt. 14–16.)


2017. május 20-21.
 
 
Filmvetítés
„Életképek a ’80-as évekből”
Vetítés archív filmhíradó részletekből

2017. április 28. 17.00
 
 
Vízparti séta Gönczi Ambrus történésszel, a Budapest100 rendezvény keretében
A részletekről érdeklődhetnek a ferencvarosiseta@gmail.com e-mail címen!

2017. április 23. 10.00 és 14.00
 
 
Versillusztrációs gyerekrajz kiállítás a Költészet Napja alkalmából
A Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület által kiírt versillusztrációs pályázatra Budapest szinte minden kerületéből érkeztek választott vershez készített illusztrációk. A beérkezett gyermekrajzokból mintegy 180 munkát mutatunk be.

Megnyitó: 2017. április 11. 14.00


Megtekinthető: 2017. május 6-ig
 
 
 
Felhívás a „József Attila Ferencvárosban" okostelefonos versenyre
Nevezés: 2017. március 27-ig (5 fős csapatok jelentkezését várjuk)

A verseny időpontja: 2017. április 11. 9.00-11.30-ig
 


 
 
Előadás Ferencváros két világháború közötti időszakáról
Március 28-án 14 órától az Idősügyi Koncepció keretében a Ferencváros két világháború közötti időszakáról előadást tart: Gönczi Ambrus történész.

A rendezvények ingyenesek, regisztráció:
ferencvarosigyujtemeny@gmail.com
vagy a 218-74-20-as telefonszámon
 
 
Benkó Sándorra emlékezünk - „A hely szelleme” rendezvénysorozat
Március 24-én 17 órától „A hely szelleme” rendezvénysorozat keretében a Török Pál utcai Dixieland Klub megalakulására Benkó Sándorra emlékezünk, minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk! Meghívott vendég Winkelmayer József, az Olympia Együttes egykori vezetője, Tóth Tihamér, valamint Baliczky Ferenc (Szúnyog).
 
 
Három dimenzió
Laluk György, dr. Sándor Eszter Anita és Sándor Gyöngyvér Orsolya kiállítása

Megnyitó: 2017. március 21. 18.00

A kiállítás megtekinthető: 2017. március 17. - 2017. április 4.
 
 
 
Pesti srácok emlékműve
Svindt Ferenc grafikus-bélyegtervező kiállítása

Megnyitó: 2017. január 20. 17.00

Megtekinthető: 2017. március 11-ig
 
 
 
Filmvetítés
Archív híradórészletekből összeállított filmvetítés kötetlen beszélgetéssel

„A hely szelleme” rendezvénysorozat keretében

2017. február 24. 17.00
 
 
Könyvbemutató
Cziffer Vera: Torma tango tengelyek

2017. február 10. 17.00
 
 
Filmvetítés
Összeállítás archív híradórészletekből
Vetítéssel egybekötött kötetlen beszélgetés

„A hely szelleme” rendezvénysorozat keretében

Minden érdeklődőt nagy szeretettel és forralt borral várunk!


2017. január 27. 17.00
 
 
Filmvetítés
„Telitalálat”
90 perces magyar játékfilm

Ferencváros Önkormányzatának ingyenes rendezvénye „A teljesség felé” Idősügyi koncepció keretében

Vendég: Deák László, a Márton utcai szódásüzem tulajdonosa

2017. január 19. 15.00
 
 
Tibi, te bitang jó!
Kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Boráros tér 2. szám alatti fiókjában

Látható: 2017. január 17-től
 
 
„Egy kicsit én, egy kicsit te”
magyar vígjáték (1984. 87 perc)

Ferencváros Önkormányzatának ingyenes rendezvénye „A teljesség felé” Idősügyi koncepció keretében.

December 15. 15.00
 
 
Vetítéssorozat 1956 jegyében
A Ráday Soho Kulturális Egyesület programsorozata
a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben


November 10-én 17 órától: Patria Nostra
’56-os kamaszok a Francia Idegenlégióban
Vendégünk a film író-rendezője, Nóvé Béla

November 12-én 10 órától Patria Nostra (ism.),
11:30- tól: válogatás az 56-os intézet filmjeiből,
12 órától: Amit az 56-os forradalmárok a magyar mozikban láthattak: Csapajev 1934-ben készült szovjet film

November 17-én 17 órától: Titkolt örökség. Litauszki János dokumentumfilmje négy, 1956 után kivégzett forradalmár gyerekeiről
Vendégünk Feledy Péter szerkesztő-riporter

November 19-én 10 órától: Titkolt örökség (ism.),
11 órától: válogatás az 56-os intézet filmjeiből,
11:30-tól: Amit az 56-os forradalmárok a magyar mozikban láthattak: 1950-ben készült szovjet film Bátor emberek

November 24-én 17 órától: Parancsolatlan tiszta szívvel
Vendégünk a film alkotója, Feledy Péter szerkesztő-riporter

November 26-án 10 órától: Végjáték az Akadémia utcában (az MDP végnapjai)
11 órától: Lángoló, tűzszínű – Feledy Péter filmjei,
12:30-tól: Amit az 56-os forradalmárok a magyar mozikban láthattak: Az ifjú gárda 1948-ban készült szovjet film

December 1-jén 17 órától: Válogatás az 56-os Intézet filmjeiből
Vendégünk dr. Sárközy Réka, az 56-os Intézet munkatársa

December 3-án 10 órától: Válogatás az 56-os Intézet filmjeiből (ism.),
11 órától: Amit az 56-os forradalmárok a magyar mozikban láthattak: Komisszár 1957-ben készült szovjet film

December 8-án 17 órától:
Bolygótűz fekete-fehér, jugoszláv-magyar film, 2006, Töredék 56, dokumentumfilm, 2003,
Vendégeink a filmek rendezői: Vicsek Károly és Siflis Zoltán

December 10-én 10 órától: Bolygótűz,
12 órától: Töredék 56 (ism.)

December 16-án 17 órától:
Óráról órára ’56-
archív valóságfilm Molnár Csaba dokumentumfilmje néhány rövid narrációtól és kísérőzenétől eltekintve, kizárólag a szabadságharc ideje alatt létrejött képekből és hangokból áll.
Vendégünk Molnár Csaba rendező

A rendezvények ingyenesek, regisztráció: ferencvarosigyujtemeny@gmail.com vagy a 218-74-20-as telefonszámon

C ím: 1092 Ráday utca 18. (bejárat az Erkel utca felől)

A programot az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja.
 
 
Előadás
November 29-én 14 órakor:

Korabeli filmrészletek vetítésével egybekötött előadást tart Gönczi Ambrus „Ferencváros, az élelmiszeripar központja” címmel.
 
 
Vetítés
November 17-én 15 órától:

Az Idősügyi Program keretében levetítjük „Az oroszlán ugrani készül” című filmet, és vendégünk lesz Koós János színművész.
 
 
Előadás
November 11-én 16 órakor:

Vincze János bemutatja legújabb könyvét: „igazságot az 1956-os forradalom szellemiségének”.
 
 
„FERENCVÁROS 1956”
December 20-ig látogatható a „Ferencváros 1956” című kiállítás a forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére. A tárlat az egykori ferencvárosi felkelő csoportok történetét mutatja be.
 
 
„1956 A KARIKATÚRÁBAN”
December 20-ig látogatható a MÚOSZ Karikatúraművészeti Szakosztályának kiállítása az 1956. évi forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére. A művészek a grafika eszközével emlékeznek meg a magyar szabadság kiemelkedő eseményéről.

Megnyitó: 2016. október 28. péntek 17.00 óra

Helyszín: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

1092 Bp., Ráday u. 18. (bejárat az Erkel u. 15. felől)

A vendégeket köszönti Dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere.

A kiállítást a Karikatúraművészeti Szakosztály vezetőségi tagja Bognár Nándor újságíró, médiaszakértő nyitja meg.

A tárlat 2016. december 20-ig látható keddtől péntekig 10-18 óra, szombaton 10-14 óra között a 1092 Bp. Erkel utca 15. szám alatt.
 

 
 
Vetítés
Október 27-én 15 órakor:

Angyal István - Tűzoltó utca
dokumentumfilm a Tűzoltó utcai felkelőkről
 
 
Előadás
Október 25-én 14 órakor:

Ferencváros, a budapesti húsipar központja
 
 
Helytörténeti séta
Október 21-én 12.30-kor:

Ferencváros 1956-os helyszínei
Találkozó a Bakáts téren, az 1956-os emlékműnél
 
 
Helytörténeti vetélkedő
2016. október 19. szerda 14.00 óra

Ferencvárosi Művelődési Központ
 


 
 
„REJTÉLY”
XV. MAGYAR FESTÉSZET NAPJA KIEMELT RENDEZVÉNYE

MROE (Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete) kiállítása

Megnyitó: 2016. október 8. 12.00


A kiállítás megtekinthető: 2016. október 25-ig.
 

 
 
Helytörténeti séta
Október 5-én 10 órakor:

Ferencváros 1956-os helyszínei
Találkozó a Bakáts téren, az 1956-os emlékműnél
 
 
Háttér/ Beyond
Ungár Fanni formatervező kiállítása
2016. 09. 23 – 2016. 10. 01.


Megnyitó: 2016. szeptember 23. péntek 18.00

Látogatható: kedd-péntek: 12.00 - 18.00 szombat: 10.00 - 14.00

Ungár Fanni formatervező minimalista vonalvezetésű PEAK Lámpakollekcióját a sziklás hegycsúcsok ihlették. A designkiállítás a terméket inspiráló közeget mutatja be, és a kiállított alkotások túlmutatva termék-voltukon az ember természethez való viszonyát is fókuszba hozzák.

A tervező legújabb kollekciójának darabjai olyan karakteres csúcsokról kapták nevüket, mint az olasz SECEDA, a dél-amerikai CERRO TORRE, vagy Júliai-Alpok legmagasabb csúcsa, a TRIGLAV. A tiszta természeti formák ihlette geometrikus design energiatudatos megoldást kínáló LED fénysorokkal párosul.

A látogatók előtt a kereskedelem helyszínein kevésbé hangsúlyos információk is feltárulnak a designtermékről – mint a tervezői munkát meghatározó inspirációs közeg és ennek élményszerű tapasztalata.

A kiállítás a 2016-os Design Hét keretében valósul meg.

Kapcsolódó program:

A kiállítás ideje alatt több filmet is levetítünk, részletek a kiállítás facebook-eseményénél!

Facebook: Ungár Fanni/Design Habit
https://www.facebook.com/Ung%C3%A1r-FanniDesign-Habit-312501408887552/

Tumblr: ungarfanni.tumblr.com
 
 
 
„FERENCVÁROS BEMUTATKOZIK”
Helytörténeti kiállítás
Megnyitó: 2016. szeptember 14. 17.00

Szeptemberben a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény egy szomszéd kerületbe látogat. A vendéglátó Pesterzsébeti Múzeum kezdeményezésére 5 kiállítás segítségével szeretnék a szervezők a XX. kerületiekkel megismertetni a sokszínű Ferencváros történetét, városképének fejlődését. A tárlatok között szerepel egy XIX. és XX. századi látképeket, középületeket bemutató kiállítás (Festői Ferencváros), az utolsó, még működő ferencvárosi nagyüzem történetét feldolgozó kiállítás (Tibi te bitang jó - Csokoládégyár a Vágóhíd utcában), két, országos jelentőségű vállalatot alapító iparos életét bemutató anyag (Gregersen Építőmester,   A Kékszalag áruk mestere - Brauch Ferenc) és végül egy különleges visszatekintés. Végvári Lászlóné litográfus még az 1990-es évek végén kezdte saját eszközével, a grafika segítségével megörökíteni a Középső Ferencváros régi utcáinak átalakulását. A  régi, egyszintes franzstadi házak sajátos hangulatát idézi az a mintegy 40 pasztell kép, melyet az alkotó folyamatosan, egészen élete végéig készített.

A kiállítást dr. Bácskai János polgármester nyitja meg, köszöntőt mond Pesterzsébet polgármestere Szabados Ákos. 


Közreműködnek a  Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola fúvós tanszakának  tanárai.
 


 
 
FERENCVÁROSI HELYSZÍNELŐK
RÉGÉSZETI FELTÁRÁS A CSARNOK TÉREN
című kiállítás

A kiállítást megnyítja: dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere

A megnyító időpontja: 2016. június 2. csütörtök 17.00 óra

A kiállítás megtekinthető 2016. október 1-ig.
 




 
A Csarnok tér (IX. kerület, Ferencváros) délkeleti részén 2014-15 során egy szálloda építésének előkészületei kezdődtek. Mivel a terület régészeti lelőhelynek számít, a munkálatok megindulása előtt a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei 2015 októberében próbafeltárást végeztek, amelynek eredményeképp a kormányhivatal megelőző régészeti feltárást rendelt el. Ez utóbbi 2016 januárjában kezdődött, és 30 napig tartott. Az ásatás során az építési telek egész területén megtalálták az egykori Szenterzsébetfalva (röviden Szentfalva) nyomait. Az északi részen a XIII. századi, míg a délebbi részen inkább a XII. századi leletanyag dominált.

Nagyjából 4 ládányi kerámia, rengeteg állatcsont, némi vas és néhány pénzdarab került elő.

Az ásatás arra is fényt derített, hogy valószínűleg nem Szentfalva volt a legkorábbi település ezen a területen. A szakértők nagyon apró bronzkori nyomokat, kerámia-töredékeket találtak egy korábbi településről. Az időben következő leletanyag már a XII-XIII. századi, Árpád-kori településhez köthető. Meglepő módon a következő három évszázadból nem maradt fenn tárgyi emlék. A következő lelet-együttes a XVII. századi keresztény temetőből származik. A régészek néhány rózsafüzért, keresztet, és viseletmaradványt találtak. A tárgyak viszonylag kis száma nem meglepő, általában nagyon kevés ebben a korban az, ami az eltemetett emberek mellett előkerül.

Összesen 285 olyan sírra bukkantak, amelyek teljesen egyértelműen egy-egy egyénhez köthetőek, és sok olyat, amelyeket megbolygattak, tehát nem lehetett személyenként megkülönböztetni. A viseleti tárgyak közül egy-két szép, fémszálas csipkével díszített főkötő is előkerült, a fiatalabb hölgyek csontvázán fülbevalót, gyűrűt, nyakban hordott keresztet, valamint néhány ruhakapcsot találtak.

A Csarnok téri ásatáson két régész technikus és 40 kézi földmunkás dolgozott, ezen kívül rendszeres időközönként geodéták segítették a feltárást. A munka befejezését követően az emberi maradványok a Természettudományi Múzeumba kerültek, ahol az ottani antropológusok a csontanyagot feldolgozták, datálták, valamint meghatározták a nemüket, és az esetleges betegségeket, melyek a csontokon nyomot hagytak. Következő lépésben a tárgyi leletanyag a Budapesti Történeti Múzeum restaurátoraihoz került, ők megtisztítják, helyrehozzák, konzerválják, és összeragasztják a kerámiadarabokat. Munkájuk eredményeképpen a régészek meghatározzák a leleteket, és megállapítják, hogy az egyes tárgyak mely korhoz tartoznak. Az állatcsontokat az archeozoológus azonosítja. Ez alapján lehet következtetni a korszak étkezési szokásaira.

A fotókiállítással a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai előtt tisztelgünk.
 
 
Helytörténeti séta
A Teljesség felé idősügyi programsorozat keretében szeptember 21-én 10 órakor:

„Végig a Lónyay utcán (a Boráros tértől a Kálvin térig)”
Találkozó a Kálvin téren a Kálvin-szobornál
 
 
Helytörténeti séta
Szeptember 18-án 10 órakor:

Ferencváros 1956-os helyszínei
Találkozó a Bakáts téren, az 1956-os emlékműnél
 
 
Helytörténeti séta
A Kulturális Örökség Napok keretében szeptember 17-én 10 órakor:

„Végig a Lónyay utcán (a Boráros tértől a Kálvin térig)”
Találkozó a Kálvin téren a Kálvin-szobornál
 
 
Ferencvárosi séták
Helytörténeti nap 2016 a IX. kerületben

2016. június 25., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján
 






 
 
Versillusztrációs gyerekrajz kiállítás
Április 11-én, hétfőn 15 órakor nyílik a Költészet Napja alkalmából rendezett versillusztrációs gyerekrajz kiállításunk. A Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület által kiírt versillusztrációs pályázatra Budapest szinte minden kerületéből érkeznek választott vershez készített illusztrációk. A beérkezett gyermekrajzokból mintegy 180 munkát mutatunk be.

A tárlat május 7-ig tekinthető meg.
 


 
 
Filmtörténeti vetítés
Április 22-én, pénteken 17 órától filmtörténeti vetítés sorozatunk harmadik része látható a 120 éves mozgófilm évfordulójának alkalmából. Válogatás magyar némafilmekből.

A részvétel ingyenes, a korlátozott férőhely miatt azonban előzetes bejelentkezés szükséges telefonon, vagy e-mailen!

Tel.: 218-74-20, e-mail: helytorteneti@fmkportal.hu
 
 
Helytörténeti séta
Április 13-án 10 órakor helytörténeti séta a Teljesség felé idősügyi rendezvény-sorozat keretében

József Attila gyermekkorának emlékhelyei.  Indulás: Ferenc tér, érkezés Gát utca 3.  Útvonal: Ferenc tér - Bokréta utca - Mester utca - Haller Park - Márton utca - Gát utca - József Attila Emlékhely
 
 
Filmtörténeti vetítés
Március 20-án, pénteken 17 órától filmtörténeti vetítés sorozatunk második része látható a 120 éves mozgófilm évfordulójának alkalmából.
 
 
A forradalom és Pest-Buda
Március 18-án 17 órakor „A forradalom és Pest-Buda” címmel előadást tart Gavlik István helytörténész.
 
 
Dobbantó / Springboard


 
 
Válogatás ferencvárosi vonatkozású archív híradórészletekből
2016. január 29. 17.00

A rendezvény ingyenes, a korlátozott férőhely miatt azonban előzetes bejelentkezés szükséges telefonon vagy e-mailen.

Tel.: 218-7420
E-mail: helytorteneti@fmkportal.hu
 
 
Jó reggelt, Vietnám!
Filmvetítés

2016. január 21. 15.0
0

Meghívott vendég: Nikodém Zsigmond szinkronrendező

A belépés díjtalan!

Ferencváros Önkormányzatának a "Teljesség felé" Idősügyi program keretében
 
 
Misztérium
Sipos Endre festőművész kiállítása

Megnyitó: 2016. január 14. 17.00


A kiállítást megnyitja: Dr. Gáborjáni Péter építész-író-grafikus

Közreműködnek: Ádám Jenő Zeneiskola fúvós tanszakának tanárai

A kiállítás megtekinthető 2016. február 13-ig
 
 
„Festménymesék”
Vándorkiállítás a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán gyógyuló gyerekek alkotásaiból

Megnyitó: 2016. január 13. 16.00

A kiállítás megtekinthető 2016. február 27-ig
 
 
 
A Négyek - A Magyar Festők Társaságának kiállítása
Székely Móri Márta, Faragó Ágnes, Kiss Mihály és Szöllősi Albert festőművész közös tárlata

Megnyitó: 2015. december 7. 18.00
 
 
 
2015. december 10. 15.00
Ferencvárosi szomszédok

Meghívott vendég: Nemcsák Károly, az egykori teleregény egyik főszereplője
 
 
 
2015. december 5.
10.30
MadagaszKarácsony
amerikai animációs film (2009)
30 perc
 
11.30
Aludj csak, én álmodom
amerikai vígjáték (1995)
90 perc
 
 
2015. december 12.
10.30
Shrekből az angyal
amerikai animációs film (2007)
30 perc
 
11.30
A kutya, aki megmentette a karácsonyt
amerikai vígjáték (2009)
85 perc
 
 
2015. december 19.
10.30
Jégkorszak – Állati nagy karácsony
amerikai animációs film (2011)
26 perc
 
11.30
Karácsonyi meglepetés
amerikai családi film (1990)
88 perc
 
 
A vetítések ingyenesek, a korlátozott férőhely miatt azonban előzetes bejelentkezés szükséges telefonon vagy e-mailben!

Tel.: 218-7420
E-mail: helytorteneti@fmkportal.hu
 
 
 
 
Károlyi Ernő festőművész kiállítása
Károlyi Ernő festőművész, a Magyar Festők Társaságának alapító tagjának önálló kiállítása

Megnyitó: 2015. november 9. 18.00

A kiállítás megtekinthető: 2015. december 3-ig
 
 
 
2015. november 27. 17.00
Válogatás ferencvárosi vonatkozású archív híradórészletekből

A rendezvény ingyenes, a korlátozott férőhely miatt kérjük előzetes bejelentkezés szükséges telefonon, vagy e-mailen.

Tel.: 06-1-218-7420
E-mail: helytorteneti@fmkportal.hu
 
 
2015. november 20. 17.00
Cziffer Vera Fiók(ák) című novelláskötetének bemutatója.

Közreműködik: Szalay Kriszta színművész
 
 
 
A Rajztanárok Országos Egyesületének kiállítása a Magyar Festészet Napja alkalmából
Megnyitó: 2015. október 16. 17.00

A kiállítás megtekinthető: 2015. november 6-ig
 
 
 
2015. október 30. 17.00
Válogatás ferencvárosi vonatkozású archív híradórészletekből

A rendezvény ingyenes, a korlátozott férőhely miatt kérjük előzetes bejelentkezés szükséges telefonon, vagy e-mailen.

Tel.: 06-1-218-7420
E-mail: helytorteneti@fmkportal.hu
 
 
2015. október 22. 10.00
„1956 Ferencvárosban”

Helytörténeti séta a közép-ferencvárosi 1956-os helyszíneken.

Találkozás:
2015. október 22. 10.00 a Bakáts téren az 1956-os szobornál
 
 
2015. október 7. 14.00
Helytörténeti vetélkedő a József Attila-lakótelepi Közösségi Házban

A „teljesség felé” Idősügyi koncepció keretében szépkorúak és diákok együtt adnak számot Ferencváros múltjával kapcsolatos tudásukról.
 
 
Dabóczi Mihály Emlékkiállítás
Megnyitó: 2015. szeptember 4. 17.00

A kiállítást megnyitja: Ritoók Zsigmond klasszika-filológus, akadémikus

A kiállítás megtekinthető: 2015. október 10.-ig
 
 
 
2015. szeptember 23. 10.00
A Millenniumi Városközpont és ipartörténeti előzményei – Városnéző séta

A séta során a Soroksári út két oldalán álló modern épületeket (MÜPA, Nemzeti Színház) és az egykori ferencvárosi malomipar megmaradt emlékeit keressük meg.

Találkozás: 10 órakor a MÜPA és a Nemzeti Színház közötti téren, a Gregersen köröndön.

A program a „Teljesség felé” Idősügyi koncepció keretében valósul meg.
 
 
2015. szeptember 19-20. 10.00
Róth Miksa üvegablakainak nyomában – Városnéző séta

A magyar szecesszió kiemelkedő alkotója 150 éve született, belső-ferencvárosi sétánk során a műhelyében készült munkákat tekintjük meg. A séta során felkeressük azokat a belső-ferencvárosi lakó- és középületeket, amelyek a szecesszió jegyében születtek, vagy Róth Miksa műhelyéből származó festett üvegablakok díszítik. A Ráday utca 9., 14., 22., 26., 34., Kinizsi utca 22., 27., 31., 33., Hőgyes Endre utca 3. számú épületeket közelebbről is megtekinthetik az érdeklődők.

Találkozás: 10 órakor a Kálvin téren, a Kálvin-szobornál.
 
 
 
2015. szeptember 18. 17.00
Dabóczi Mihály festőművészre emlékeznek pályatársai és barátai. A kötetlen beszélgetésen részt vesznek a művész hagyatékát gondozó gyermekei, Dabóczi Viola és dr. Dabóczi Ákos.

Helyszín: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A rendezvény ingyenes, a korlátozott férőhely miatt azonban előzetes bejelentkezés szükséges telefonon, vagy e-mailen!

Tel.: 218-74-20
E-mail: helytorteneti@fmkportal.hu
 
 
 
2015. szeptember 16. 10.00
Városnéző séta Belső-Ferencvárosban a magyar szecesszió emlékei között.

Találkozás: 10 órakor a Kálvin téren a Kálvin-szobornál.

A program a „Teljesség felé” Idősügyi koncepció keretében valósul meg.
 
 
 
Kiállítás
Veress Panni festőművész kiállítása
Megnyitó: 2015. május 21. 17.00

A kiállítás megtekinthető: 2015. július 4-ig.
 
 
Rendezvény
Válogatás ferencvárosi vonatkozású archív híradórészletekből
2015. június 19. 17.00

A belépés díjtalan, a korlátozott férőhely miatt azonban előzetes bejelentkezés szükséges telefonon, vagy e-mailen.

Telefon: 06 1 218-7420
E-mail: helytorteneti@fmkportal.hu
 
Rendezvény
Válogatás ferencvárosi vonatkozású archív híradórészletekből
2015. május 29-én 17 órától

A belépés díjtalan, a korlátozott férőhely miatt azonban előzetes bejelentkezés szükséges telefonon vagy e-mailben.

Telefon: 06 1 218-7420
E-mail: helytorteneti@fmkportal.hu
 
Kiállítás
Gyerekrajz kiállítás
Április 10-én pénteken 14:30 órakor nyílt meg a Költészet Napja alkalmából rendezett versillusztrációs gyerekrajz kiállításunk. A Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület által kiírt versillusztrációs pályázatra Budapest szinte minden kerületéből érkeznek választott vershez készített illusztrációk. A beérkezett gyermekrajzokból mintegy 180 munkát mutatunk be.

A tárlat május 9-ig tekinthető meg.
 
 
Rendezvény
Boldog Sándor István emlékhónap a Ferencvárosban
2015. február
Február 20-án, pénteken 17 órakor Isten szolgája, Sándor István c. kisjátékfilmet vetítjük le, majd a film után Dér Andrással, a film rendezőjével beszélgetünk.

Február 25-én, szerdán 16 órakor a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja alkalmából beszélgetünk Pokorni Jánossal, Boldog Sándor István egykori cellatársával, XII. rendű vádlottal és Hollai Ferenccel a volt KIOE-titkárral, a Ferencvárosi Életutak című irodalmi pályázat díjazottjával.
 
Kiállítás
Ábrahám Rafael - GEOMETRIA és EMÓCIÓ
Ábrahám Rafael GEOMETRIA és EMÓCIÓ címmel kiállítás nyílik március 6-án a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben

A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, és az ART9 Egyesület minden érdeklődőt szeretettel vár Ábrahám Rafael GEOMETRIA és EMÓCIÓ című kiállítására.

Megnyitja:  Feledy Balázs művészettörténész.
Kurátor:  Serényi H. Zsigmond

Megnyitó: 2015. március 6. péntek, 17 óra

Megtekinthető:  2015. március 31-ig, kedd-péntek: 10-18, szombat 10-14 óra között a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben (1092 Bp., Ráday u. 18., bejárat az Erkel u. 15. felől)

Ábrahám Rafael:
Egyetemi tanulmányait az ELTE -BTK, angol-magyar szakán végezte 1947–1951< között. 1957-től 1962-ig a Képzőművészeti Főiskola tanulója volt, Hincz Gyula és Kádár György voltak a mesterei. Szürreális hatásokban gazdag, montázstechnikára épülő litográfiáin és rézkarcain természeti és művi elemekből teremtett kompozíciókat. Az 1990-es évektől nagyméretű, geometrikus olajképeket, legújabb lírai-geometrikus festményein murális kompozíciókat alkotott. Megalapítója volt az Art 9 - Ferencvárosi Képzőművészek Egyesületének.

További információ:

Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
1092 Bp., Ráday u. 18. (bejárat az Erkel u. 15. felől)
Tel.: 218-74-20
E-mail: helytorteneti@fmkportal.hu
 
 
Kiállítás
FÉNY-TEREK
J. Móker Zsuzsanna porcelántervező iparművész
Jegenyés Jusztina üvegtervező iparművész
Sz. Varga Ágnes képzőművész közös kiállítása

A tárlat február 28-ig tekinthető meg.
 
 
„Miért kell ezeket a vezetőket őrizni?...”
Boldog Sándor István szalézi szerzetes, vértanú című kamaratárlat, mellyel az Imre utcából elhurcolt szalézi szerzetesre, hazánk legújabb boldoggá avatott vértanújára, és társaira emlékezünk.

A tárlat február 28-ig tekinthető meg.
 
Kapcsolódó programok:

Február 20-án, pénteken 17 órakor Isten szolgája, Sándor István c. kisjátékfilmet vetítjük le, majd a film után Dér Andrással, a film rendezőjével beszélgetünk.

Február 25-én, szerdán 16 órakor a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja alkalmából beszélgetünk Pokorni Jánossal, Boldog Sándor István egykori cellatársával, XII. rendű vádlottal és Hollai Ferenccel a volt KIOE-titkárral, a Ferencvárosi Életutak című irodalmi pályázat díjazottjával.
 
Rendezvény
FILMVETÍTÉS
ARCHÍV HÍRADÓRÉSZLETEK
Január 30-án 17 órakor Budapest második világháborús ostromának 70. évfordulója alkalmából archív híradórészletekből összeállított filmvetítést rendezünk. Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

A rendezvény ingyenes, a korlátozott férőhely miatt azonban előzetes bejelentkezés szükséges telefonon, vagy e-mailen! (Tel: 218-74-20, helytorteneti@fmkportal.hu)
 
Kiállítás
Kékszalag hentesáruk mestere - Brauch Ferenc és családi vállalkozása
Helytörténeti kiállítás

1897 februárjában, amikor a Központi Vásárcsarnok megnyílt a Ferencvárosban, az első bérlők közé tartozott Brauch Ferenc, aki a főváros egyik legjelentősebb húsforgalmazójaként vált ismerté és méltán népszerűvé. De vajon honnan indult ez a maga nemében páratlan sikertörténet? Miért lett a Ferencváros a hentesek és mészáros mesterek kedvelt helyévé, és milyen állomásokon vezetett az útja annak az embernek, aki a szakmája minden tudásával felvértezve egyéni vállalkozóból egy országos hírű nagyüzem és bolthálózat tulajdonosává vált? Kiállításunk ezekre a kérdésekre is megpróbál választ találni.

Megtekinthető december 20-ig
 
Kiállítás
Nézőpontok
Laluk György grafikus, festőművész és Gábor Béla képzőművész- fotográfus kiállítása

Megtekinthető december 20-ig
 
Rendezvény
KARÁCSONYI FOGLALKOZÁSOK
A FERENCVÁROSI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNYBEN
 
December 6. Szombat

10 óra:
Karácsonyi rajzfilm összeállítás a legkisebbeknek: Frakk, Pom-Pom meséi, Bogyó és Babóca, Kisvakond, Pumukli, Nagy Hohoho horgász, Lolamesék (60 perc)

11.30:
Az igazi Mikulás (színes, magyar filmdráma, 90 perc, 2005)

10:00- 13:30:
Mikulás napi kézműves foglalkozás: Ceruzatartó készítés, karkötő készítés gumiból

December 13. Szombat

10 óra:
Rudolf, a rénszarvas (színes, amerikai animációs film, 83 perc, 1998)

12 óra:
Polar Expressz (színes, amerikai animációs film, 99 perc, 2004)

10:00- 13:30:
Karácsonyi kézműves foglalkozás: Hógömb készítés, karkötő készítés gumiból

December 20. Szombat

10 óra:

Maci Laci első karácsonya (színes amerikai rajzfilm,1980.)

11:30:
Kilenc kutya karácsonya (színes, amerikai rajzfilm, 57 p., 2001)

10:00-13:30:
Karácsonyi kézműves foglalkozás: Karácsonyfadísz készítés gyöngyből, karkötő készítés gumiból

A programok ingyenesek, a korlátozott férőhely miatt azonban előzetes bejelentkezés szükséges telefonon, vagy e-mailen!

(Tel.: 218-74-20, e-mail: helytorteneti@fmkportal.hu)
Rendezvény
„Ferencvárosi hentesek” - emlékezés a Brauch vállalatra
Beszélgetőtársak: Brauch Marian és Szirtes Tibor
November 21. 17.00
 
Kiállítás
„Trió”
Kováts Albert, Mózes Kati és Diane Sophrin festőművészek a Magyar Festészet Napja alkalmából rendezett közös kiállítása november 8-ig látogatható
 
 
Rendezvény
Az a régi Ferencváros - Dokumentumfilmek az elmúlt 70 évből III.
Filmvetítés a Teljesség felé idősügyi koncepció keretében
November 6. 15.00
» Vissza
 
 
 
 
 
FERENCVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS INTÉZMÉNYEI
 
 
1096 Budapest, Haller utca 27.
Tel.: +36 (1) 216-1300, 476-3410
Fax: +36 (1) 218-7909
E-mail: info@fmkportal.hu
Web: www.fmkportal.hu
   
© FMK - Minden jog fenntartva